Ildikó finomságai

Sütik és más finomságok

Babsaláták
  


Hozzávalók:

30 dkg szárazbab,
só,  ecet,  őrölt bors,  cukor,
1 fej vöröshagyma,
0,5 dl olivaolaj,
petrezselyem, 1 babérlevél

Hagymás babsaláta

A babot kiválogatjuk, megmossuk, hideg vízben egy éjszakát áztatjuk, majd hideg vízben babérlevéllel feltesszük főni, vigyázva, hogy szét ne főjön.
Elkészítjük a salátalevet (ecettel, sóval, cukorral, olajjal, őrölt borssal és a karikára vágott vöröshagymával, amit előzőleg kissé lesóztunk).
A még forró babot leszűrjük, és az előkészített salátaöntetbe keverjük, lehűlés után hűtőbe tesszük. Hidegen tálaljuk, petrezselyemzölddel, gerezdekre vágott főtt tojással díszítjük.

Hozzávalók:

30 dkg tarka szárazbab
15 dkg sűrített paradicsom
2 evőkanál olivaolaj
1/2 mokkáskanál fűszerpaprika
2 evőkanál cukor
2 fej vöröshagyma
borsikafű, kakukkfű, só

Paradicsomos babsaláta

A megmosott, kiválogatott, beáztatott babot sós vízben megfőzzük és leszűrjük.
A finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk a felforrósított olajon, a tűzről levéve elkeverjük benne a pirospaprikát, majd gyorsan hozzákeverjük a paradicsompürét, végül felöntjük 1,5 dl vízzel. Simára keverjük, és borsikafűvel , kakukkfűvel, cukorral és sóval ízesítjük. Hozzákeverjük a még meleg, megfőtt babot és legalább 1-2 óra hosszat hűtőszekrényben érleljük.

Hozzávalók:

30 dkg száraz fehérbab,
1 kis fej vöröshagyma,
ecet, őrölt fehérbors,
tartármártás

Majonézes babsaláta

Egy kis fej vöröshagymát vágjunk vékony szeletekre, és öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. A vizet ecettel és kevés őrölt fehér borssal ízesítsük. Sós vízben főzzünk meg 30 dkg fehérbabot. Leszűrve, még forrón adjuk hozzá a hagymához, és addig marinírozzuk vele, amíg a bab az ecetes levet felszívja. Ekkor hűtsük le, és keverjünk hozzá ízlés szerinti mennyiségben tartármártást, és másnapig hűtőszekrényben érleljük. Hidegen tálaljuk.

Hozzávalók:

30 dkg nagyszemű szárazbab,
2 zöldpaprika,
3 nagyobb paradicsom,
1 nagy fej vöröshagyma,
fél csokor petrezselyemzöld,
3 keménytojás,
6-8 kisebb friss, piros retek,
ecet, olivaolaj


Török babsaláta

Egy éjszakás beáztatás után puhára főzzük, majd hideg vízben lehűtjük, végül konyharuhán szétterítve megszárítjuk a babot.
Ezután egy nagyobb edénybe tesszük, ahol hozzákeverjük a közepes kockákra vágott paradicsomot, paprikát, az apróra vágott vöröshagymát és petrezselymet. Szintén hozzákerül még a keménytojás csíkokra szeletelve, és a retek, vékonyabb gerezdekre vágva. Az egészet sóval, ecettel és olívaolajjal meghintve ízesítjük.Hűtőben 2-3 órát érleljük.
Tálaláskor egész fekete olajbogyóval díszíthetjük, egy adagra négy-öt szem kerülhet.

Hozzávalók:

40 dkg száraz tarkabab,
2 fej vöröshagyma,
fél csokor petrezselyemzöld,
1 gerezd fokhagyma,
borecet, kukoricaolaj, babér, fehérbors

Örségi babsaláta

Egy éjszakás beáztatás után a babot hideg vízben sóval, babérlevéllel puhára főzzük, lehűtjük és kevés főzőlével együtt egy tálba rakjuk. 1 dl kukoricaolajból, 1 dl borecetből, a hagymából, fokhagymából kevés vízzel salátaöntetet készítünk, amelyet sóval és kevés fehér borssal ízesítünk. Ezzel öntjük le a babot. Néhány órás állás után hidegen tálaljuk.


Gyümölcssaláta
  

Hozzávalók:

1 citrom
8 szem szilvabefőtt
1 kis konzerv darabolt ananász
1 banán
vaj a formákhoz
alufólia tálkák
2 csomag vaníliás cukor
150 g natúr joghurt
2 tk. Méz

      A citromot alaposan megmossuk, héját lereszeljük, levét kinyomjuk. A szilvát, az ananászt lecsepegtetjük, a szilvát apró darabokra vágjuk. A banánt vékony karikákra vágjuk, és megcsepegtetjük a citromlével. Kivajazunk 8 db kis alufólia tálkát, és megszórjuk a vaníliás cukor felével. 1. A joghurtot elkeverjük a mézzel, a citromhéjjal. 2. Az alufólia tálkákat telerakjuk gyümölccsel, megszórjuk a maradék vaníliás cukorral. Lefedjük alufóliával, és a grillsütőben legalább 20 percig sütjük. 3. A forró gyümölcssalátát megöntözzük a citromos öntettel, és a tálkákból fogyasztjuk.


 

Halsaláta
  


Hozzávalók:

1 fej kínai kel

1 fej zöld saláta
1 fej vörös saláta
3 db citrom
1-1 db friss zöld, piros, sárga paprika
5 db paradicsom
petrezselyemzöld
20 dkg. uborka
25 dkg. csemege kukorica
15 dkg. főtt vörösbab
0,5 dl. ecet
5 dkg. cukor
só, liszt, fűszerpaprika
0,5 dl. olívaolaj
1 dl. napraforgó olaj
40 dkg. ponty filé
30 dkg. filézett tőkehal
20 dkg. harcsafilé
salátaöntet

Elkészítés:

Salátaágyat készítünk a felsorolt salátából, fűszerekből, olívaolajból.

A megtisztított, filézett halat ne patkóra vágjuk, hanem lapokra. Besózzuk és legalább 1 órán át állni hagyjuk. Lecsepegtetjük, aztán lisztben elkevert fűszerpaprikában megforgatjuk és így sütjük ki kevés napraforgó olajon. Elég a serpenyő alján 1-2 mm-i olaj.
Ha kisült, tehetjük a saláta ágyra, a felsorolt zöldségekkel, citromreszelékkel, citrom cikkekkel díszítjük.


 

Kapros - túrós saláta
  

Hozzávalók:

20 dkg sovány túró

2 dl joghurt
egy kis csokor friss kapor
1 db kígyóuborka
3 közepes paradicsom
2 db paprika
10 dkg pulykamell sonka
ízlés szerint tengerisó, fehérbors

Elkészítése:


A paradicsomot felkockázzuk, az uborkát, paprikát és a sonkát apró csíkokra vágjuk.Ezután a túrót és a joghurtot összekeverjük és ráöntjük az alapanyagokra. A kaprot apróra vágjuk és a tetejére szórjuk. Hagyjuk egy kicsit állni, hogy az ízek összeérjenek.



Majonézes párizsisaláta
  

Hozzávalók:

30dkg marhapárizsi

1 nagy alma
20dkg csemegeubi
2db főtt burgonya
fél fej saláta
1 kiskanál mustár
1 mokkáskanál só
fél mokkásk.bors(örölt)
1 csokor petrezselyem
8 evőkanál .majonéz
1 ek..Worcester-mártás
1 ek. ketchup
1ek. citromlé
1ek.. porcukor

Elkészítés:

Az almát,ubit,burgonyát,salátát,párizsit nagyon vékony csíkokra vágjuk.A mustárt sóval,borssal ,felaprított petrezselyemmel a majonézbe keverjük. A mártással,ketchuppal,citromlével,porcukorral ízesítjük,majd belerakjuk a felcsíkozott hozzávalókat és hűtőbe rakjuk.


Sajtsaláta
  

Levétől lecsurgatunk egy konzervkukoricát, és összekeverjük egy kis üveg, levétől lecsurgatott zöldborsóval, 20 dkg kockára vágott edámi vagy ementáli sajttal és két nagy, meghámozott, kockára vágott almával. Belereszelünk egy kis fej vöröshagymát, belevágunk vékony karikákra néhány csemegeuborkát, és néhány csepp almaecettel megöntözve, salátafűszerrel meghintve néhány óráig állni hagyjuk. Tálalás előtt a levet leöntjük róla, és a salátát összekeverük egy tubus kész majonéz meg 2 dl tejföl keverékével, amelyet kevés ételízesítővel, 1 csokor összevagdalt petrezselyemmel meg késhegynyi majorannával fűszereztünk.


 

Sonka-sajt saláta
  


Hozzávalók:

1 fej zöld saláta

1 fej fodros zöld, vörös saláta
1 fej vörös saláta
1-l db. friss zöld, piros, sárga paprika
10 dkg. (Mozzarella sajt) Margaréta sajt
10 dkg Karaván sajt
10 dkg. Trappist
Saláta öntet:

3 dl. kefir és 3 dl. Majonéz keverékéből

Elkészítés:

Salátaágyat készítünk.

A karaván és Trappista sajtot és a sonkát kb. 5-6 cm hosszúságra és 2 x2 mm vékonyra szeleteljük. Margaréta sajtot szintén. A friss paprikát felcsíkozzuk, a paradicsomot cikkekre vágjuk és az előkészített sajtot, sonkát zöldségeket ízlésesen a salátaágyra szórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk, illetve saláta öntettel.


 

Svéd gombasaláta
  


Hozzávalók:

0,5 kg gomba
4 evőkanál paradicsompüré
3 babérlevél
1 citrom
1 vöröshagyma
3 evőkanál olaj

bors

Elkészítés:

1. A gombát egyforma darabokra vágjuk.

2. Az olajban megpirítjuk a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a paradicsompürét, a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk, majd vízzel felengedjük, és egy fél citromot is belefőzünk.
3. Felforraljuk, ha kell, utóízesítjük, majd a gombát is beleforraljuk. Kihűtjük, és hidegen, citromkarikákkal tálaljuk.



Tejfölös uborkasaláta
  


Hozzávalók:

  • 1 szál kígyóuborka
  • borecet, cukor, só ízlés szerint
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 mokkáskanál pirospaprika
  • 1 késhegynyi őrölt bors
  • 2 dl tejföl

Elkészítés:

Az uborkát megmossuk, törlőkendővel megszárítjuk. Vékonyan felvágjuk, egy nagyobb tálba tesszük. Megsózzuk. Egy kisebb tálkában kikeverünk borecetet, cukrot (vigyázzunk, ne legyen több másfél decinél a víz), majd belekeverjük a zúzott fokhagymát. Kis tálkákban tálaljuk. Mindenki ízlés szerint összekeveri tejföllel.


Virslisaláta
  


Hozzávalók

két pár virsli, hagyma, tejföl, majonéz, só, bors, mustár

Elkészítés:

A virslit megfőzzük. Amíg hűl a virsli, a hagymát megtisztítjuk, és felkarikázzuk. A közben kihűlt virslit karikákra szeleteljük. Sóval, borssal, mustárral ízesített majonézes tejfölös dresszinget készítünk, majd beletesszük a felkarikázott hagymát és a virslikarikákat. Rövid időre a hűtőbe tesszük, és már tálalhatjuk is.


Vitaminsaláta
  

Hozzávalók:

1 fej jégsaláta
1 sárgarépa
1 csomag retek
1/2 kígyóuborka
2 paradicsom
2 paprika
1 póréhagyma
2 tojás
20 dkg juhtúró
öntethez:
6 evőkanál olaj
3 evőkanál borecet
1 csokor petrezselyem

      A saláta hozzávalóit megmossuk. A jégsalátát nagyobb darabokra tépdeljük, a sárgarépát csíkokra reszeljük, a retket karikára, az uborkát, a paradicsomot, a paprikát kockára, a póréhagymát vékony szeletekre vágjuk. A tojást sós vízben keményre főzzük. A felaprított zöldséget tálba tesszük, óvatosa összekeverjük, majd beletesszük a dobozba, melyben a piknikre visszük. Lefedve hűtőben tároljuk. Az olajat kikeverjük az ecettel. A petrezselymet megmossuk, apróra vágjuk, az olajos keverékhez adjuk, megsózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük. Zárható üvegbe, vagy dobozba tesszük, csak fogyasztás előtt öntjük a salátára. A tojást, és a juhtúrót szintén külön visszük, és csak a pikniken keverjük a salátához.


 

Zöldfüszeres sajtsaláta
  


Hozzávalók:

  • 12 dkg trappista sajt
  • 12 dkg füstölt karaván sajt
  • 12 dkg ementáli sajt
  • 45 dkg jonatán alma
  • 1 csokor zöldhagyma
  • Só, őrölt bors
  • 2 szál friss rozmaring
  • 1 csokor petrezselyem zöld
  • 1 evőkanál Globus dijoni mustár
  • 3 dl Globus majonéz
  • Friss péksütemény

Elkészítés:

A sajtokat és a jonatán almát héjastól kicsi, egyenletes kockákra vágjuk, majd keverőedénybe tesszük, és rászórjuk a felszeletelt zöldhagymát. Sóval, borssal, az apróra vágott rozmaringgal, és petrezselyemmel fűszerezzük. A majonézt a dijoni mustárral simára keverjük, majd tálaláskor a fűszeres sajtsalátát tányérra halmozzuk, meglocsoljuk a majonézmártással, és zöldfűszerekkel díszítjük. Friss pékáruval kínáljuk.


Jamie Oliver tésztasalátája

Jamie Oliver tésztasalátája recept
 

hozzávalók 4 főre 

elkészítés 

  1. A tésztát a fokhagymával együtt sós vízben "al dente" megfőzzük. Ha megfőtt, egy nagy tálba tesszük.
  2. A zöldségeket nagyon apró kockára vágjuk. A bazsalikomot és a metélőhagymát is felaprítjuk. A tésztához keverjük.
  3. A fokhagymát mozsárban megtörjük. 
  4. Az öntethez az ecetet, az olívaolajat, a sót, az őrölt borsot és a kipréselt fokhagymát jól összekeverjük és ráöntjük a tésztára.
  5. Tálaljuk.

Tzatziki saláta

Hozzávalók:
500 g natúr joghurt
1 db kígyó uborka
3 gerezd fokhagyma
1 ek kapor apróra vágva
1 ek olaj
pár csepp citromlé
frissen őrölt bors


Elkészítés:
Egy teaszűrőbe gézlapot teszünk, tegyük rá egy tálra, hogy ne csúszon bele a szűrő, és legyen hely a kettő között, ahova csepeg majd a joghurt.
Kanalazzuk bele a joghurtot és egy éjszakára tegyük lefedve a hűtőbe, hagyjuk kicsöpögni a savót. Így lesz finom sűrű, krémes a tzatzikink.
Héjjastól, durvára reszeljük le az uborkát, sózzuk le, egy kicsi állás után alaposan nyomkodjuk ki a sós léből.
A joghurtot, uborkát, zúzott fokhagymát, kaprot, citromlevet, olajat, borsot és jól keverjük ki.
Pár órára, lefóliázva, tegyük hűtőbe, hogy az ízek összeérhessenek.


Paradicsom-salsa

Hozzávalók:
egy-két szép paradicsom
egy közepes lilahagyma
petrezselyemzöld
só, frissen örölt bors

Elkészités: a paradicsomot, a lilahagymát és a petrezselyemzöldet nagyon apróra vágom, összekeverem,izesitem sóval, frissen örölt borssal és egy-két evökanálnyi olivaolajjal, jól összekeverem.
Hütöszekrényben egy-két napig eltartható, és nagyon finom, ha összeérnek az izek.
Sültekhez, grillezett húsokhoz kiváló.



Káposztasaláta

1 fej kaposzta
1 kis fej hagyma
3 sargarepa
1/2 zoldpaprika
1/2 cup cukor
1/2 majonez lehet tobb is
1/4 cup talan 1 evokanal citrom ha nincs jo az /ecet/
1-1/2 so
2 hosszuszaru zellerez el is maradhat ami itt van az mas mint az otthononi
fekonyan folvagni a kaposztat paprikat hagymat zellert... a sargarepat nagy fogasu reszelon lereszelni
es a fuszerekkel osszekeverni es lehuteni


Lencsesaláta

Hozzávalók:
feles sárgaborsó
lencse
citrom két vége
sárgarépa
gomba
zellerszár, vagy bármilyen más zöldség
lilahagyma
vöröshagyma
fött tojás
virsli
só, bors, citromlé
olivaolaj, vagy étolaj.

Elökészités:
sárgaborsót és a lencsét éjszakára külön-külön beáztatom hideg vizbe, vagy fözés elött egy-két órával forró vizbe. sárgarépát karikákra vágom, gombát csikokra, vöröshagymát és a lilahagymát is. Zellerszárat vagy a zöldséget is csikokra. a fött tojást félbevágott karikákra.
Virslit felkarikázom.

Elkészités:
A lencsét és a sárgaborsót külön edényben felteszem bö vizben ételizesitövel izesitve föni. Nem felejtem el beletenni a citrom végeit. vigyázva, hogy ne föjön szét, leszüröm, egy tálba teszem mindkettöt. Lilahagymát serpenyöben kevés olajon megfonnyasztom, hozzáadom a lencsékhez.
Vöröshagymát elkezdem fonnyasztani, hozzáadom a répát, a zöldségeket, kicsit kevergetve átsütöm, hozzáadom a gombát is, azzal is összesütöm, és hozzáadom a többihez. Közben sóval borssal izesitgetem, hogy ne maradjon iztelen.
A virslit külön serpenyöben forró olajon megpiritom, hozzáadom, kis citromlével meglocsolgatom, összekeverem, de ovatosan, hogy ne törjön. Belekeverem a tojást is. Kicsit állni hagyom. Hidegen a legfinomabb.


Sárgarépás-mazsolás káposztasaláta

Hozzávalók.
80 dkg fehér káposzta, só, bors, 1 közepes fej hagyma,3 ek.olaj, 1 kk. ételízesítő, 3 ek. almaecet,2 közepes sárgarépa, 2 ek. mazsola, 1-2 szál petrezselyemzöld,2 gerezd fokhagyma,3?5 dl natúr joghurt, 2 ek.olívaolaj,1 ek. méz, 1-2 ek.citromlé.
Elkészítése:
A káposzta külső sérült leveleit leválasztjuk,megmossuk,félbe-negyedbe vágjuk,torzsáját kiemeljük,vékonyra gyaluljuk.Megszórjuk 2kk.sóval,erőteljesen átgyúrjuk,félretesszük.A hagymát meghámozzuk,finomra vágjuk,megfonnyasztjuk az olajban.Meghintjük az ételízesítővel,hozzáadjuk az almaecetet, 1 dl vizet,ízlés szerint borsot,2-3 percig forraljuk.A káposztára öntjük,hagyjuk kihűlni,aztán összekeverjük,és szobahőmérsékleten 4 órán át érleljük.A sárgarépát meghámozzuk és szálasra-finomra reszeljük.A mazsolát forró vízzel leöblítjük,lecsepegtetjük.Nagyobb halmokban nem túl mély tálra púpozzuk a kinyomott káposztát és a sárgarépát,tetejére szórjuk a mazsolát,és petrezselyem zölddel díszítjük.
Az öntethez a fokhagymát meghámozzuk,áttörjük,az az olívaolajjal együtt a mélyebb tálkába csúsztatott joghurthoz keverjük.Ízlés szerint sózzuk,frissen őrölt borssal,a mézzel és a citromlével ízesítjük.A szépség kedvéért csak az asztalnál,tálaláskor keverjük a salátához.Frissen sültekhez,grillezett húsokhoz kínáljuk.


Majonézes saláta

Hozzávalók:
8 főre:
2 fej vöröshagyma
12 főtt tojás
8 db közepes hajában főtt krumpli
2 nagy tejföl
majonéz
cukor, só, bors

Elkészítés:
A tejfölt elkeverjük a majonézzel, sóval, cukorral és borssal, ízlés szerint.
Ezután a hagymákat négybe vágjuk, majd a negyedeket vékonyra szeleteljük, és elkeverjük a majonézes alapban.
A főtt tojásokat tojásszeletelővel karikákra vágjuk és belekeverjük.
Végül a héjukban megfőzött burgonyákat meghámozzuk, megsózzuk, felkockázzuk és azt is hozzákeverjük.


Paradicsom-hagyma saláta

Hozzávalók:
80 dkg paradicsom,
2 nagy fej hagyma,
só,
bors,
cukor,
ecet,
petrezselyemzöld.
Elkészítés:
Vékony szeletekre vágom a hagymát.
A paradicsomokat egy merőkanállal forró vízbe mártom, bőrüket lehúzom, felszeletelem és a hagymakarikákkal együtt salátástálra teszem.
Sózom, borsozom, kevés ecettel és cukorral ízesítem, majd megszórom vágott zöldpetrezselyemmel.


Majonézes sajtsaláta 

Majonézes sajtsaláta recept
 

hozzávalók 
  • 2 dl kész majonéz
  • 1 dl tejföl
  • 1 ek porcukor
  • 1 kk mustár
  • 2-3 ek fehérbor
  • 2 ek ketchup
  • fél citrom leve
  • őrölt bors
  • 1 csokor petrezselyem
  • 15 dkg ementáli sajt
  • 15 dkg eidami sajt
  • 15 dkg gépsonka
  • 1 fej jégsaláta

elkészítés 

  1. A sajtokat, a sonkát és a salátát vékony csíkokra vágjuk.
  2. A majonézt összekeverjük a porcukorral, a mustáral, a tejföllel, a borral, a ketchuppal, a citrom levével, az apróra vágott petrezselyemmel. Sózzuk, borsozzuk.
  3. Összekeverjük a majonézzel.
  4. Hidegen tálaljuk.

Lilahagymás krumplisaláta 

Lilahagymás krumplisaláta recept
 

hozzávalók

  • 12 db közepes méretű burgonya
  • 4 fej lilahagyma
  • 7 dl víz
  • 3-4 evőkanál 20%-os ecet
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 kk só
  • őrölt bors

elkészítés 

  1. A burgonyát megmossuk és héjában megfőzzük. Ha kihűlt meghámozzuk és karikára vágjuk.
  2. A lilahagymákat félbevágjuk és vékonyan felszeleteljük.
  3. A vízből, cukorból, sóból és az ecetből salátalevet készítünk.
  4. A burgonyát és a lilahagymát egy salátás tálba tesszük, megsózzuk. Ráöntjük a levet. Jól összekeverjük, de óvatosan, nehogy a krumplik összetörjenek.
  5. A tetejére őrölt borsot szórunk.ű
  6. Egy pár órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

Céklasaláta 

Céklasaláta 1. recept
 

hozzávalók

elkészítés 

  1. A céklákat meghámozzuk, megmossuk és 0,5x0,5 cm-es kockákra vagy 2-3 mm-es szeletekre vágjuk.
  2. Fazékba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen ellepje. A sóval, cukorral, köménymaggal ízesítjük és ressre főzzük.
  3. A tűzről levéve rögtön belekeverjük a balzsamecetet, és ebben a lében hagyjuk kihűlni. Ha üvegbe tesszük, ugyancsak ezt a levet öntjük rá.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 17
Heti: 12
Havi: 74
Össz.: 159 124

Látogatottság növelés
Oldal: Saláták
Ildikó finomságai - © 2008 - 2024 - ildifincsi.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat