Ildikó finomságai

Sütik és más finomságok

Újévi lencseleves

Hozzávalók 4 főre: 20 dkg lencse, 1-1 szál sárgarépa, és gyökér, 1 paradicsom, 1 póré fehér része, 6-7 szem színes bors (egész), 2 babérlevél, friss koriander levél, só (vagy leveskocka), 1 burgonya, 2 dl tejföl, fél citrom leve, 1 ek kacsazsír (vagy más zsiradék)  


A zöldségeket megtisztítom, és felaprítom.
A pórét és a gyökereket vékony karikára, a burgonyát apró kockákra vágom.
A lencsét fél órára vízbe áztatom
A zsírom megdinsztelem a pórét és a fűszereket, hogy a bors és a babér íze jól kijöjjenek a forró zsiradékon.
Majd rászedem a gyökereket, és ezekkel együtt is dinsztelem pár percig.
Rárakom a lencsét, felöntöm jól vízzel, és hozzáadom a burgonyát. Sózom, a korianderrel ízesítem.
Fedő alatt puhára főzöm. (kb. 40-50 perc).
Amikor minden megpuhult, a citrom levét kikeverem a tejföllel, és egy merőkanál, forró leves lével. Ezzel habarom be a levest.
A szokásos habarástól eltérően lisztet nem rakunk bele, mert a levesben szétfővő burgonya is be tudja kellő képen sűríteni a levesünket.
 




Sütőtök krémleves

Hozzávalók (kb. 2 adag): kb. 30 dkg sütőtök, 1 savanyú alma,

1 közepes burgonya, fél fej vöröshagyma, 3 dkg vaj, 1 ek méz, só,

szerecsendió, kakukkfű, 1 dl tejszín, kb. 4 dl alaplé (zöldség, hús vagy

leveskockás lé is megteszi), szórásnak tökmag

Sütőtök krémleves recept
A sütőtököt mossuk meg, vágjuk kockákra, és annyi vízben, amennyi
éppen
ellepi, főzzük puhára.
Ez pár perc alatt meg is van. (Lehet sütőben is sütni, úgy jobban kijön
az íze, de
az legalább 40 percig tart, és ma nem volt ennyi időm erre.
Viszont, kitaláltam egy másik megoldást, ami jól kihozza az ízét).
Amikor megpuhult a tök, öntsük le róla a vizet, tegyük félre.
A lábost öblítsük el, töröljük szárazra, és tegyük vissza a tűzre.
Olvasszuk fel a vajat, és dobjuk rá azonnal az apróra vágott hagymát.
Dinszteljük pár percig.
Majd öntsük a mézet a hagymára, kevergessük egy kicsit, és várjuk
meg,
hogy
elkezdjen karamellizálódni.
Amikor kezd barnulni a méz, adjuk hozzá a tököt, és keverjük el
alaposan.
Majd dobjuk hozzá a többi alapanyagot a kakukkfűvel együtt, keverjük
át, és
öntsük fel annyi alaplével, amennyi ellepi.
Fedő alatt főzzük puhára (kb. 10-15 perc, attól függően, hogy a
burgonya
mennyire gyorsan fő meg.).
Ha minden puha, turmixoljuk le az egészet.
Majd öntsük fel a maradék alaplével, sózzuk, szerecsendióval ízesítsük.
A végén keverjük el benne a tejszínt.
Pirított tökmaggal kínáljuk.

Zellerkrémleves másképp

Hozzávalók 2-3 főre: egy csokor zeller levelei (metélőzeller),

1 nagyobb

szem
burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek kókuszzsír (vagy más zsiradék),
ételízesítő, víz, kb. 3 dkg kék sajt, 2 dl tejföl, pici citromlé, szerecsendió,
ízlés szerint
Zellerkrémleves


A zsíron dinszteljük meg a hagymát.

Majd a megmosott és darabolt zöldségeket dobjuk rá, öntsük fel kevés

vízzel, és

fedő alatt pároljuk puhára.
Ételízesítővel ízesítsük.
Ha megpárolódtak, turmixoljuk teljesen pépesre.
Turmixoljuk hozzá a sajtot, a tejfölt.
Citromlével, és a fűszerekkel ízesítsük kedvünk szerint.
Öntsük vissza a pépet a lábosba, öntsük fel kb. fél liter vízzel, és

forraljuk be.

Gombakrémleves sajt metélttel

Hozzávalók 3 főre: kb. 30 dkg csiperkegomba, 1 közepes méretű

burgonya, fél

fej vöröshagyma, kb. 8 dl víz, só, bors, 1 ágacska rozmaring, 3 dl sűrű

tejföl,

10-15 dkg süthető sajt, pici zsiradék (én egészséges kókuszzsírt

használtam)
A vöröshagymát vágjuk kockára, majd dinszteljük meg a zsiradékon.

Gombakrémleves sajt metélttel
A gombát tisztítsuk meg, majd vágjuk nagyobb szeletekre.
A burgonyát vágjuk kockára.
A zöldségeket szedjük a hagymára, dinszteljük 1-2 percig, majd öntsük
fel a
vízzel.
Sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt főzzük a zöldségeket puhára.
Én hagyományos turmix gépben pürésítettem le a zöldségeket, kevés
lével, és
a friss rozmaringgal.
Amikor már teljesen pépes volt a ragu, beleöntöttem a tejfölt is, és
ezzel
együtt
tovább pürésítettem.
A pürét visszaöntöttem a lébe, és átforraltam.
A sajtot darabokra vágtam, majd egy bevonatos serpenyőben,
zsiradék
nélkül
felolvasztottam.
Amikor teljesen felolvad, és szétterült a serpenyőben levettem a
tűzről,
és
hagytam kihűlni.
Kihűtve metélt nagyságú szeletekre vágtam.


Tejszínes-tárkonyos gombaleves

Hozzávalók 4 főre: 25 dkg champignon gomba, 1 fej hagyma, 1

nagyobb

gerezd fokhagyma, 2 ek vaj, 1 liter húsleves (leveskockából is jó), 2 dl

főzőtejszín, 1 ek liszt, só, fehér bors, petrezselyem, tárkony

A vajat egy lábosban megolvasztjuk és felforrósítjuk.
Rádobjuk az apróra vágott hagymát és fokhagymát, kissé megsózzuk

és

lepirítjuk.
Ezután hozzáadjuk a megmosott és vékony szeletekre vágott gombát.
Ezzel is átpirítjuk. Közben ízlés szerint, sózzuk és borsozzuk.
Mikor a gomba kissé összeesett, felöntjük a húslevessel, rászórjuk a

petrezselymet és a tárkonyt, felforraljuk.
Amíg fő a leves, elkészítjük a habarást. A tejszínt simára keverjük a

liszttel.
Kb. 15 perc alatt a leves készre fő.
Behabarjuk a tejszínnel, és már nem főzzük tovább.
Ha kell, utólag még ízesíthetjük.
Friss petrezselyemmel tálaljuk.



Rumos gesztenyekrémleves


Hozzávalók: 6 dl leszűrt, zsírtalan, erős tyúkhúsleves (vagy bármilyen szárnyas alaplé), 1-1 késhegynyi őrölt bors és őrölt gyömbér, ételízesítő, 2 dl főzőtejszín, 1 dl tej, 1kk étkezési keményítő (búza vagy kukorica), 25 dkg gesztenyemassza, 20 ml rum


Rumos gesztenyekrémleves recept

A levest fazékban felforralom, beleszórom a fűszereket, és a tejszín felét beleöntöm.
A maradék tejszínt a tejjel, az étkezési keményítővel (vagy a liszttel) és az összetört gesztenyemasszával együtt turmixgép poharába öntöm.
Addig keverem, amíg sima, egynemű massza lesz belőle.
Ezt is a leveshez adom, ízlés szerint ízesítem rummal, és kevergetve néhány percig forralom.
Ezután megvárom, amíg kihűl, majd hűtőszekrényben legalább fél napig állni hagyom, hogy az ízei összeérjenek.
Tálalás előtt megmelegítem, és forrón tálalom.
Tetejét cukrozatlan tejszínhabbal díszítem.






Gesztenyekrémleves rumos

mazsolával

Hozzávalók 4-6 főre: 10 dkg mazsola, 1/2 dl rum vagy 3 kk rumaroma,

25 dkg édes gesztenyepüré, 1 cs vaníliás pudingpor, 2 ek cukor, 8 dl

tej,

1 cs vaníliás cukor, 2 ek méz, tejszínhab, a rumaromához kis víz


Gesztenyekrémleves rumos mazsolával recept

A mazsolát előtte való nap rumba áztatjuk, ha gyerek is van, akkor a

rumaromás

vízbe.
A tejből egy merőkanálnyit elveszünk, simára keverjük benne a

pudingport és a

cukrot.
A gesztenyepürét villával összetörjük.
A maradék tejet felforraljuk, folyamatos kevergetés mellett

belecsorgatjuk

a pudingporos tejet, beletesszük a gesztenyepürét, és 1-2 percig

főzzük.
Lehúzzuk a tűzről, a vaníliás cukorral ízesítjük, majd bot mixerrel

habosítjuk.
A rumos mazsolát belekeverjük, és mézzel csurgatva tejszínhabbal

kínáljuk,

akár melegen, akár jégbe hűtve is.



Gyümölcsleves téli hangulatban

Hozzávalók: 1 üveg meggy (380 g), 5 db alma, 5 db őszibarack (lehet

konzervből is), 4-5 szem szilva, 1 doboz ananász konzerv (565 g),

őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió, 2 rúd fahéj, 2 csomag vaníliás

puding,

ízlés szerint cukor

Gyümölcsleves téli hangulatban recept

A gyümölcsök leveit beleöntjük egy lábosba.
Adjunk hozzá 2 liter vizet.
Először a keményebb gyümölcsöket (pl. ananász) tegyük bele, aztán

amikor

már megfőtt, adjuk hozzá a puhábbakat is (pl. meggy, szilva, barack).
Közbe ízesítsük fahéjjal, cukorral, szegfűszeggel.
TIPP: A szegfűszegből én 1 maréknyit szoktam belerakni, mert ez adja

meg

neki azt a jellegzetes ízét, és szerintem ettől lesz olyan finom.
Mikor megfőttek a gyümölcsök, egy kisebb keverőtálba elkeverjük a

2 csomag

vaníliás pudingot egy kevés meggy lével, és beleöntjük a levesbe

folyamatos

kevergetés közben, amíg be nem sűrűsödik.
Ha besűrűsödött, még egyszer kóstoljuk meg, hogy elég édes-e, és ha

igen,

akkor már csak azt kell megvárni, hogy kihűljön.
1-2 órára érdemes hűtőbe tenni, és csak utána tálalni.


Sajtos brokkoli krémleves


Hozzávalók: 50 dkg brokkoli, 30 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma,

2 gerezd

fokhagyma, 1 ek olaj, 1 húsleveskocka, 2 dl tejszín, só, őrölt bors,

15 dkg

trappista sajt


Sajtos brokkoli krémleves recept

A brokkoli rózsáit leszedjük, megmossuk.
A szárakat meghámozzuk, felszeleteljük.
A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk.
A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk.
A fokhagymát lehéjazzuk, szétnyomjuk, vagy apró kockákra vágjuk.
A hagymát és a fokhagymát az olajban üvegesre pároljuk.
A brokkolit és a burgonyát hozzáadjuk, a tűzön rövid ideig kevergetjük.
Fél liter vízzel felöntjük, a leveskockát beledobjuk, és a tejszínt

hozzáöntve

addig főzzük, amíg a brokkoli és a burgonya meg nem puhul.
A levest mixerrel pépesítjük, megsózzuk, megborsozzuk.
A sajtot durvára reszeljük, egy keveset félreteszünk, a többit

hozzáadjuk, és

olvadni hagyjuk.
A levest tányérokba merjük, a félretett sajttal díszítjük.


Tejszínes hagymaleves 


Hozzávalók 6-8 főre: 8 dkg vaj, 3 nagy fej vöröshagyma, só, ételízesítő

(

tartósítószer mentes), tárkony, és rozmaring, 1,2 l víz, 2 dl főzőtejszín,

1 tojás

sárgája

Tejszínes hagymaleves recept

A vajat hevítsük fel egy edényben, de vigyázzunk, hogy ne legyen a

hőmérséklet túl forró, mert a vaj gyorsan megéghet.
A hagymákat tisztítsuk meg, és vágjuk szeletekre.
Adjuk a hagymákat a vajhoz, és kezdjük el dinsztelni.
Figyeljünk arra, hogy a hagyma ne égjen meg, ezért érdemes 4-5

percig

folyamatosan kevergetni.
A hagymára dobjunk rá friss, vagy szárított tárkonyt és rozmaringot

(1-1 mk).
Majd öntsük fel a vízzel, és főzzük 10 percig.
Ételízesítővel és ízlés szerint sóval ízesítsük.
A tejszínt keverjük ki a tojás sárgájával.
A leves húzzuk le a tűzről.
A tejszínt keverjük ki egy merőkanál levessel, majd öntsük az egészet a levesbe.
Ezt követően már ne tegyük vissza a tűzre a levest.


 

Klasszikus fokhagymakrémleves 

Hozzávalók 3-4 főre: 5 dkg vaj, 2 ek liszt (fehér), 8 gerezd fokhagyma, só, bors, őrölt szerecsendió, 1 l alaplé (bármilyen), 2 dl tejföl, tálaláshoz pirított rozskenyér kockák, metélőhagyma


Klasszikus fokhagymakrémleves recept

A vajat hevítsük fel, majd a lisztet tegyük bele, és készítsünk világos rántást.
Vigyázzunk, ne piruljon le a liszt.
Adjuk hozzá a reszelt fokhagymát, keverjük át, majd öntsük fel az alaplével.
Sózzuk, borssal, és szerecsendióval ízesítsük.
Forraljuk fel folyamatos keverés mellett.
A liszttől krémes állagú lesz.
A végén egy kézi habverő segítségével keverjük bele a tejfölt is.
TIPP: Ehhez a leveshez a pirított rozskenyér illik a legjobban. Több okból is. Egyrészt szépen kiemeli a leves fehér színét a barna kocka, másrészt kicsit savanykás ízével az ízek is sokkal izgalmasabbak. Ráadásul szerintem nem is ázik át olyan gyorsan, mint a fehér kenyérből készült pirított kockák.
Végül metélőhagymával szórjuk meg.





Sült paradicsomleves 

Sült paradicsomleves recept

Hozzávalók a sütéshez: 900g paradicsom, 2 gerezd fokhagyma héjastól,

2 ek olíva olaj, 1 tk só, frissen őrölt bors,
Leveshez: 1 kicsi hagyma fele apróra vágva, ½ tk oregánó, 1 tk

nádcukor,

1 tk paradicsom paszta, 1 ek vaj, 300 ml csirke alaplé (nem leveskocka),

100 ml tejszín


A paradicsomot felszeleteljük, a többi hozzávalóval együtt berakjuk

220 fokos

sütőbe.
Egy órán át süssük, miközben időnként átforgatjuk a paradicsomokat.
Ha elkészült, kivesszük, és hűlni hagyjuk, a fokhagymát megpucoljuk,

és visszarakjuk a paradicsomhoz.
A hagymát a vajon megfuttatjuk, és a paradicsommal együtt egy

turmixba

pépesre turmixoljuk.
Egy edénybe átöntjük, és feltesszük főni az oregánóval, cukorral,

pasztával,

és alaplével együtt.
20 percig fedő alatt csendesen főzzük, majd hozzátesszük a tejszínt,

és azonnal

tálalhatjuk.


Mézeskalácsos aszalt szilva

krémleves

Mézeskalácsos aszalt szilva krémleves recept

Hozzávalók: 1 közepes fej vöröshagyma, 1 ek vaj, 20 dkg aszalt szilva,

3 dl f

élédes vörösbor, 5 dl alaplé, 2 dl tejszín, 1 mk fahéj, csipet só, 2-3

szegfűbors,

reszelt citromhéj, fél citrom leve, 2-3 ek méz, 50 g mézeskalács,

tojáshab


Az aszalt szilvát áztassuk be forró vörösborba 1 órára.
Egy vöröshagymát aprítsunk fel, és 1 ek vajon dinszteljünk meg.
Majd együtt tegyük fel főni az alaplével.
Ízlés szerint fűszerezzük mézzel, csipet sóval, fahéjjal.
Főzzük 10-15 percet.
Majd adjuk hozzá a reszelt citromhéjat, és a citromlevet is.
A tejszínnel és a mézeskalács kekszekkel együtt turmixoljuk teljesen

homogénre.
Én Thermomixben készítettem a levest. Ott annyiban módosult, a

hagymát 3 mp alatt felaprítottam, majd Varoma fokozaton 3 percet

dinszteltem.

Hozzáadtam a

szilvát és a tejszínen kívül a folyadékokat. 100 fokon 13 percig főztem,

majd

30 mp alatt, teljes

fokozaton pépesítettem. Végül a tejszínnel együtt is tekertem rajta pár

másodpercet.
A tojáshabot forró vízben főztem fel hozzá.


Gluténmentes medvehagyma

krémleves

Gluténmentes medvehagyma krémleves

Hozzávalók 4 adaghoz: 2,5 dkg vaj, 6-7 dkg medvehagyma levél,

10 dkg kerekszemű rizs, 9 dl alaplé vagy víz, só, tört színes bors,

5 dkg

krémsajt, tökmag
Hagyományos elkészítés:

A medvehagymát vágjuk kisebb darabokra, és a vajon dinszteljük meg

2-3

perc alatt.
Majd szedjük rá a rizst, és 1 percig dinszteljük együtt.
Öntsük fel alaplével.
Ha nincs alaplevünk, akkor víz, só, és tartósítószer mentes ételízesítővel

ízesítsük a levest.

Fedő alatt közepes lángon addig főzzük (kb. 10-15 perc), amíg a rizs

meg nem

puhul.
Majd tegyük át turmixba, vagy vegyünk egy botmixert, és pépesítsük a

krémsajttal és a borssal együtt.
A tökmagot üres serpenyőben pirítsuk meg. Akkor jó már, amikor elkezd

pattogni.

Elkészítés Thermomix-ben:
Tegyük a medvehagymát a Thermomixbe, és 3 mp alatt 10-es fokozaton

aprítsuk fel.
Adjuk hozzá a vajat, és Varoma fokozaton 3 percig dinszteljük.
Az utolsó 30 mp-ben adjuk hozzá a rizst is.
Öntsük fel az alaplével, és 90 fokon 15 percig főzzük.
Végül fűszerezzük, hozzáadjuk a sajtkrémet, és 25 mp-ig 10-es

fokozaton teljesen selymes krémes állagúra pürésítjük.

Török joghurtleves

 

 




Török joghurtleves (Lebeniye corbasi) recept - Török joghurtleves (Lebeniye corbasi) ételkészítés






 

Összetevők

Hozzáadás a bevásárló listához15 dkg főtt csicseriborsó
Hozzáadás a bevásárló listához
(eredetileg: 15 dkg darált marhahús - én ezt kihagytam)
Hozzáadás a bevásárló listához
15 dkg rizs
Hozzáadás a bevásárló listához
4 dl alaplé
Hozzáadás a bevásárló listához
450 g török/görög joghurt
Hozzáadás a bevásárló listához
1 ek. liszt
Hozzáadás a bevásárló listához
1 tojás
Hozzáadás a bevásárló listához
olíva olaj
Hozzáadás a bevásárló listához
menta

Elkészítés

Olívaolajon megpirítjuk a darált húst.
Felöntöm 4 dl alaplével, beleteszem a csicseriborsót, az átmosott

rizst,

sózom,

borsozom, és 20 percig főzöm.
Összekeverem a joghurtot a liszttel, tojással.
Hőkiegyenlítés után a leveshez öntöm, és további 5 percig főzöm

közepes

lángon.
Tálaláskor meglocsolom mentás vagy oregánós olívaolajjal.


Hallé

 






Hallé recept - Hallé ételkészítés










 

Összetevők

Hozzáadás a bevásárló listáhozcsaládban, baráti társaságban / fejenként:
Hozzáadás a bevásárló listához
0,5 kg ponty /fő
Hozzáadás a bevásárló listához
0,5 db kárász /fő
Hozzáadás a bevásárló listához
1-2 db törpeharcsa /fő
Hozzáadás a bevásárló listához
1 db nagy fej vöröshagyma /1 kg ponty
Hozzáadás a bevásárló listához
2 gerezd fokhagyma
Hozzáadás a bevásárló listához
1 db zöldpaprika
Hozzáadás a bevásárló listához
1 db paradicsom
Hozzáadás a bevásárló listához
4 db száraz erős paprika (csöves vagy cseresznye)
Hozzáadás a bevásárló listához

Hozzáadás a bevásárló listához
5-8 szem fekete bors
Hozzáadás a bevásárló listához
vegeta
Hozzáadás a bevásárló listához
1 ek. jó minőségű őrölt pirospaprika /1kg ponty
Hozzáadás a bevásárló listához
édes Anna
Hozzáadás a bevásárló listához
piros arany
Hozzáadás a bevásárló listához
2 db halászlékocka /1 kg ponty
Hozzáadás a bevásárló listához

Hozzáadás a bevásárló listához
Tészta (vastagmetélt): a vendégek száma szerint
Hozzáadás a bevásárló listához
4 egész tojás....
Hozzáadás a bevásárló listához
40 dkg liszt.....
Hozzáadás a bevásárló listához
pár csipet só


Elkészítés


Az apró halat hasonlóan tisztítjuk, azokat kimoshatjuk. A megtisztított,

felszeletelt, beirdalt halakat előző nap lesózom.

A vöröshagymát apróra vágom és a főző edénybe teszem a hallal

együtt. A

pontynak a fejét teszem legelőször, úgy, hogy a bőre legyen felül,

majd a

többit. Ahány kiló a hal, annyi liter hideg vizet öntök rá (plusz 1/2 l

vizet hozzá

kell adni, amit el forr), majd az összes

fűszert beleteszem az őrölt pirospaprika kivételével.
Felteszem főni, amint felforrt beleteszem a pirospaprikát. (lassan

adagolva

különben kifut)
A forrástól számított 45 percig intenzíven főzöm, kb. 30 perc után

beleteszem a

haltejet vagy ikrát. (is is)
( ha a tenyerem fölé tartva, majd összecsukva ragad, akkor kész!)
A tűzről levéve 3-5 percig pihentetem.
Amíg a hal fő, addig elkészítem a tésztát.

A tészta: a tojásokat beleütöm a lisztbe, hozzáadom a sót, pár csepp

vizet és

alaposan összegyúrom, majd 3 mm vastagra nyújtom.
Ezután 4-5 cm-s csíkokra vágom, lisztezve egymásra fektetem és 3-4

mm-esre

metélem.
Forró vízben kifőzöm. leöblítem.

 

Babgulyás

 

 Babgulyás 2. recept - Babgulyás 2. ételkészítés
 

 
 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 17
Heti: 20
Havi: 82
Össz.: 159 132

Látogatottság növelés
Oldal: Levesek 2
Ildikó finomságai - © 2008 - 2024 - ildifincsi.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat